2012. 08. 04.
egyszer minden fontosabb lesz majd,mint te meg én.
http://www.youtube.com/watch?v=PfstGtadUdc
'nem látlak én téged többé sohasohasem,hiszen te látod te érted könnyes a szemem.nevemet hiába mondod,könnyedet hiába ontod harcok mezején valahol te tőled távol ott ahol senki sem gyászol,ott halok meg én.nevemet ' Ott ültem a starbucksban, ittam a frappuchinot, néztem ki az ablakon és közben oda-vissza szólt ez a rúzsamagdis szám.aztán ahogy ott ültem a villamos megállóban és vártam Kát,hogy menjünk a neves zöldpardonba, ugyanúgy oda-vissza hallgattam ezt,mindig a közepéig,egyszer sem hallgattam végig,a közepénél előre kezdtem. a könnyeimmel küszködtem és közben nevetem saját magamon,hogy mennyire kínzóm saját magamat. már megint. 'nem látlak én téged többé sohasohasem, hiszen te látod te érted könnyes a szemem.nevemet hiába mondod,könnyedet hiába ontod.' csak ez a pár szó az,ami eltalált. A kabbala figyelmeztet,hogy ez a hónap nagyon nehéz lesz telis-tele nehézségekkel...és valóban.életemben nem stay strongoltam meg ennyire saját magamat,mint ebben az eddig eltelt pár napban. küzdés saját magammal. azért küzdeni,hogy ne essek vissza az önmarcangolás és kínok fullasztó börtönébe. éppen most írtam Lolának,hogy talán ez a tegnapi az egész lelki dolog volt,hogy a villamosmegállóba ülő maja kivetült a zöldpardonban és mélységesen berúgott - berúgott és cigizett és hangos volt. mintha visszajött volna a múlt,ami eddig már olyan szépen mögöttem volt. erre tizennégy perccel íródott és miután L-nek elküldtem a levelet,megnéztem a twittert és ez fogadott:
"Yehuda Berg @yehudaberg
We have to let go of the past. We all make mistakes."
kezdek megijedni lassan attól,hogy a kabbala már lassan nyolc éve mindig,mindennap betalál,eltalál az üzeneteivel. és közben meg olyan érzés tudni,hogy nem vagyok egyedül,hogy a háttérben van egy zsinór, ami sosem szakad el. nem szabad visszazuhannom. nem szabad visszaesnem a saját magam kínzásába,még akkor sem és főleg akkor nem,amikor olyan jó érzés újból intenzíven érezni... körülbelül árpilis óta nem sírtam. és most augusztus van. valamilyen szinten várható volt a tegnapi villamos megállóban történő megtörés, de nem sikerült megtörnie.és most yehudaberg. azt hiszem,hogy igazából azaz én keresztem,azaz én függésem,hogy függők az intenzív érzelmektől - hogy sírok,üvöltök,hangosan ordítok, üresség, kínzó belülről fakadó szürkesség, megélő pillanatok, önmarcangolás. azt hiszem ezektől függök. attól, hogy a teljes szabadságos-érzelemmentességes hónapok után jöjjön pár naphét intenzív érzelem,amibe elveszhetek,amibe oda a mélybe veszhetek.
de most nem.
'nem látlak én téged többé sohasohasem,hiszen te látod te érted könnyes a szemem.nevemet hiába mondod,könnyedet hiába ontod harcok mezején valahol te tőled távol ott ahol senki sem gyászol,ott halok meg én.nevemet ' Ott ültem a starbucksban, ittam a frappuchinot, néztem ki az ablakon és közben oda-vissza szólt ez a rúzsamagdis szám.aztán ahogy ott ültem a villamos megállóban és vártam Kát,hogy menjünk a neves zöldpardonba, ugyanúgy oda-vissza hallgattam ezt,mindig a közepéig,egyszer sem hallgattam végig,a közepénél előre kezdtem. a könnyeimmel küszködtem és közben nevetem saját magamon,hogy mennyire kínzóm saját magamat. már megint. 'nem látlak én téged többé sohasohasem, hiszen te látod te érted könnyes a szemem.nevemet hiába mondod,könnyedet hiába ontod.' csak ez a pár szó az,ami eltalált. A kabbala figyelmeztet,hogy ez a hónap nagyon nehéz lesz telis-tele nehézségekkel...és valóban.életemben nem stay strongoltam meg ennyire saját magamat,mint ebben az eddig eltelt pár napban. küzdés saját magammal. azért küzdeni,hogy ne essek vissza az önmarcangolás és kínok fullasztó börtönébe. éppen most írtam Lolának,hogy talán ez a tegnapi az egész lelki dolog volt,hogy a villamosmegállóba ülő maja kivetült a zöldpardonban és mélységesen berúgott - berúgott és cigizett és hangos volt. mintha visszajött volna a múlt,ami eddig már olyan szépen mögöttem volt. erre tizennégy perccel íródott és miután L-nek elküldtem a levelet,megnéztem a twittert és ez fogadott:
"Yehuda Berg @yehudaberg
We have to let go of the past. We all make mistakes."
kezdek megijedni lassan attól,hogy a kabbala már lassan nyolc éve mindig,mindennap betalál,eltalál az üzeneteivel. és közben meg olyan érzés tudni,hogy nem vagyok egyedül,hogy a háttérben van egy zsinór, ami sosem szakad el. nem szabad visszazuhannom. nem szabad visszaesnem a saját magam kínzásába,még akkor sem és főleg akkor nem,amikor olyan jó érzés újból intenzíven érezni... körülbelül árpilis óta nem sírtam. és most augusztus van. valamilyen szinten várható volt a tegnapi villamos megállóban történő megtörés, de nem sikerült megtörnie.és most yehudaberg. azt hiszem,hogy igazából azaz én keresztem,azaz én függésem,hogy függők az intenzív érzelmektől - hogy sírok,üvöltök,hangosan ordítok, üresség, kínzó belülről fakadó szürkesség, megélő pillanatok, önmarcangolás. azt hiszem ezektől függök. attól, hogy a teljes szabadságos-érzelemmentességes hónapok után jöjjön pár naphét intenzív érzelem,amibe elveszhetek,amibe oda a mélybe veszhetek.
de most nem.
Kulcsszavak:
velencei karnevál
