lassan egy év után újból idetaláltam. mondanám, hogy véletlen, de nem hiszek a véletlenekben, egyszerűen csupán csak minden okkal történik és kész, ennyi, vége. okkal történik, mi pedig elhisszük, hogy valóban így kell lennie és nem is kérdejőlezzük meg... vagy de? megkérdőjelezzük azt, ami már iratlan törvény, már egy kőbe vésett leírás? azt hiszem, igen. tényleg megkérdőjelezünk mindent, aztán azt mondjuk, hogy nem is igaz. néha hazudunk, néha beismerjük, néha tovább hazudjuk azt hogy mi nem is hazudtunk és ezt úgy teszük hogy a végén már saját magunk is elhisszük hogy tényleg nem tettünk semmi rosszat.

változunk. rendíthetetlenül változunk. amikor még csak észre sem veszük és mások se a változást, akkor változunk a legtöbbet.vagy csak nem akarjuk észrevenni, így azt mondjuk, hogy "áh, ugyan olyan maradtál!(ugyanolyan maradtam!)". mert az emberek ilyenek. félnek attól, ami egy kicsit is a komfortzóna kívüljén van, ami egy picikét sem megszokott. a megszokott az, amiben jól érzik magukat, én pedig manapság (hónapokról hónapokra) úgy próbálok lenni (ismét,újból), hogy nem csak a komfortzónán belül vagyok, hanem kivülre is lépkedek. egyre többször és többször. sok mindent elhagytam, hogy sok mindent kapjak cserébe. bánom? hiányzik? mi lenne ha...* kérdés? nincsenek. nem bánom azt, hogy a múltban hagytam olyan dolgokat és személyeket, amiket ott kellett hagynom. nem hiányzik az, ami volt, amik és akik voltak. és sosem voltak mi lenne hás kérdéseim, így válaszokat sem kellett gyártanom rájuk és nem is kell. nincs szükségem ezekre. szerencsés vagyok, hogy tanulom magam. hogy újból, mindig újra és újra megtanulok járni, beszélni, írni, érezni, gondolkodni, észlelni, látni, figyelni, hinni, ráeszmélni, ... mindentmindent. az élet körhinta. kizállhatsz, és ki is szállsz egy idő után, hogy aztán egy újabb körhintára üljél fel, hogy kipróbálhasd.



- szereted az életet? mit szeretsz benne?
- a múló és örökérvényű pillanatokat, a vattacukor keresését és illatát, a leírt szavakat az üres fehér papírlapra, a kutya láthatatlan ragaszkodását amikor néha rád pillant vagy csak jelzi hogy megszeretett, a piros fonalat amitől nem csupán jobb az alvás hanem az egész mindenség pozítiv erővel lett újratöltve...
- reggelig tudnád folytatni?
- már évekig, századokig tudnám folytatni.
- miért?
- mert megvan az egyensúly, megtaláltam az arany középútat úgy, hogy igazából nem is én, hanem ő talált meg engem.
- megvan?
- bár még tanulom. még kezdetleges,de már benne vagyok,már megfogott és már érzem, hogy rajta vagyok.
- tehát még nem vagy egészen az övé?
- nem.még tanulom.
- akkor most milyen?
- élvezem.
- élvezem?
- mert hiszek olyanban, amiben eddig is hittem, és hiszek olyanban is, amibe eddig nem hittem. középút. középút mindenben. szép a világ.
- akkor most boldog vagy?
- ez több, mint hit. ez több, mint boldogság. ez valami más. valami leírhatatlan erő, fonal, és szavak tömkelege.
- azt hiszed, ez már így marad?
- az ember semmiben sem lehet biztos. újabb és újabb feladatokat és akadályokat és megpróbáltatásokat kap az élettől, ez így van rendjén. de amíg pozítivan látod a világot, addig minden sokkal könnyebb.
- elég egy mosoly? és ha nem megy?
- akkor is elég egy mosoly. mindig elég egy mosoly. a kezdet, és a vég.