now to do ;


legszívesebben mindenkire ráordítanák, hogy 'hess már innen barmok hagyjatok fucking bazdmeg!'. de nem lehet, mert... mert miért is nem lehet? talán, mert mindig olyan embereket bántunk meg, akiket a lehető legjobban szeretünk és miért ? mert tudjuk, hogy ők feltétel nélkül mindig megbocsájtanak nekünk.
vagy nem. de akkor így jártunk. emlékszem, hogy mennyire pipa voltam akkor, hogy egy másodperc alatt összeomlott minden, hogy hirtelen tök sokan lettek és zavarni kezdett a sok ember és hirtelen ott álltak velem szemben és beszéltek és közben forgott a világ (nem szédültem, nem) és mintha kívülről néztem volna a jelenetet , beszéltek hozzám , de nem értettem csak azt láttam, hogy mozog a szájuk, hogy körülöttünk emberek emberek egyre több és több és frusztrált nagyon is frusztrált nem kaptam levegőt. és akkor hirtelen elkezdtem ordítani. pedig csak azt akartam volna mondani, hogy 'rendben, persze oké', de helyette akkor jött ki az egész, amit a hirtelen helyzet kihozott belőlem. csak néztem rájuk, csak néztem körbe, legszívesebben a földre ültem volna , a kezemet a fülemre tettem volna , hogy ne halljam őket hogy ne halljam azt a rengeteg zajt, ami hirtelen keletkezett. helyette megragadott valami, és üvöltöttem, ordítottam, toporzékoltam. magam lepődtem meg a legjobban, csak néztem , csak néztem úgy, mintha a szemeimmel szeretném üzenni, hogy 's.o.s'. aztán mégis eltűnt az s.o.s-szempár, és helyét a vad utálat és üldözésimánia váltotta fel és az, hogy rombolni rombolni rombolni!
az a sok ember. és közben beszéltek és nevettek és már semmit sem értettem már egyszerűen olyan volt az egész, mint valami szürke homály. mindenki mozog, mindenki beszél , de egyszerre és gyorsan és hangosan és egyszerre és bahhh. a végére már annyira beleéltem magam az őrült szerepébe, már uralni kezdett, hogy csak üvölteni és kiabálni és gyülőlni hagyott, már nem éreztem semmit és csak fújtam a tüzet, mint valami sárkány. aztán volt egy pillanat, amikor mintha magamhoz tértem volna, rácsodálkoztam, hogy hol vagyok, hogy kikkel vagyok, hogy mit csinálunk, hogy hirtelen milyen lelkiismeret-furdalásom van pedig nem értettem hogy miért lenne amikor nem tettem semmit amikor nem emlékszem semmire. majd kikapcsolt, és újból átszellemeültem a török-zúzok-ordítok-pusztítok üzemmódba.
aztán elaludtam. úgy aludtam el, hogy nem léptem át egyikbe sem, hanem a köztes téren lebegtem, hirtelen mindenre emlékeztem amik történtek az este folyamán. egyben voltam mérges, dűhös, egyszerre kiabáltam, ugráltam, egyszerre éreztem lelkiismeret-furdalást, egyszerre fogtam a kezeket és egyszerre löktem el, egyszerre voltam vad és ártatlan, egyszerre voltam szélsőséges, egyszerre értettem mindent és egyszerre nem értettem semmit sem. és elaludtam. és reggel ugyanígy keltem fel. nem értettem, hogy mit nem érthetek. csak halvány emlékeim voltak az előzö estéről, nem tudtam volna felsorolni , hogy mik történtek, de teljes időrendi sorrendbe nem tudtam volna rakni őket. nem értettem, hogy miért van összeszorulva a torkom. mégis olyan könnyedén ment a nevetés és a bohóckodás, és nem értettem, hogy másoknak miért nem. emlékeztem, de mégsem, mintha igen úgy emlékeztem az előzö estére, mintha nem is velünk történt volna, csak egy filmet néztünk. nem tudtam, hogy tudnom kellett volna, hogy mit csináltam. ilyenek az extázisok ? amikor szürke homály, szürke köd, ott állsz , de mégsem állsz ott, amikor tudod, de mégsem tudsz semmit?
nem értettem.
most sem értem igazán, most sem tudnám még mindig elmondani, hogy ... hogy mik történtek egymás után. vannak olyan részek még mindig, amik helyén csak egy fehér folt, egy fehér csík látszik - mutatja, hogy történt valami, és érzem, hogy én is benne voltam, de akárhogy is erőlködöm, nem megy, nem megy az emlékezés, nem tudom kitölteni a fehér csíkot képekké és jelenetekké. egyszerűen nem megy.
skizofrénia, mi ? : DD  bah. azt hiszem csak, csak mindenkinek van egy ilyen kettős része. amikor az egyik ezt csinálja, a másik meg azt, és néha összekapaszkodnak akkor mindenre emlékszünk (általában ez a fő), de amikor külön - külön szerepelnek, akkor a másik nem emlékszik arra, amit a másik tett vagy gondolt. 'test és lélek harmóniája...'. szeretem oscar wilde-ot. bizony. én szeretem.

de most nincs ilyen. csak kertben ülés és széltolás a szélére merészkedés parton futás. (: holnap hétfő. holnap feladom a levelet. <3
szeretem oscar wilde-ot. és szeretek levelezni, az igazi levelezést szeretem, hogy elsétálunk a postára, beteszük a borítékba a kézzel írt papírokat, feladjuk a postán, bizonylat, és várjuk várjuk várjuk, majd egy hét két hét mútán a postaládánk kinyílik és ott van egy boríték. és rajta a nevünk. és kibontjuk örömittasan. és olvassuk, és azt érezzük, hogy aki írta abból egy darabot most megkaptunk a saját írássával írt levélnek köszönhetően. és ez a fantasztikus benne, személyesebb.

süt a nap.