állítólag szeretik azokat, akik ártatlanul őszinték akik nem hazudóznak még csak nem is füllentenek. igen ám, de hiába szeretik az ilyen embereket, a fele tömeg el sem hiszi, hogy ilyen ártatlanokat fújt eléjük a szél és mindig be akarják bizonyítani (tudat alatt akár), hogy hazudnak. hogy hoppá egy kis füllentés no lám no lám még sem vagy teljesen ártatlan kis kamus! és csodálkoznak, hogy a végén mindenki bizalmatlannak nevezi őket, mert miért lennék én bizonytalan?, kérdeznék ezek az emberek, mire a válasz csak egy vállvonás és hogy 'te mindenkiben azt lesed, hogy biztos most füllent, biztos nem mondd igazat teljesen, mert olyan nincs nincs nincs!'. aztán a bizonytalanok erre kicsit felnevetnek, hogy dehogyis van így. aztán mégis folytatódik az élet és megint nem hisznek  százszázalékkal senkinek sem sehol semmiről. és ha megmondják nekik, akkor ők támadnak. 'te vagy a bizalmatlan, én csak realista!'. és így állunk. vannak a bizalmatlanok, akik realistának mondják magukat és vannak a realisták akik titkon bizalmatlanul naivak. több se oszt se szorozz. azért néha megnézném, hogy hogyan viselkednek otthon, bár aki az utcán bizonytalan az otthon sem úr a bizonyoságban ej mert így van. talpra legény, vagy le legény.
ma azt álmodtam, hogy a szigeten léptünk fel és és és ott voltak nevetgéltünk és kibékültünk és újból olyan volt mint régen bár még annál is sokkal jobb mert tisztátlanul tiszta barátság alakult ki másodszorra és felhőtlenül boldogság és hopphopphopp de jó is volt de jó is lenne ha. ha az a 'ha' ott sem lenne.
annyi mindenről álmodok ebben a pár napban (ez volt a második? ja nem, harmadik). olyanok, amiket nem szeretnék keresztezik amiket szeretnék és valahogy mindig későn és mindig azt az utat választom amit nem szeretnék a valóságban de már a valóságban is érzem hogy előbb-utóbb ismét odalyukkadok ki és jajistenemdenemszeretném. cha-cha-cha. kimegyek folytatom a levelet már fél oldal és a hetedik oldalnál tartok bahahaha. össze-visszaírások , mert kellenek, mert szükség van az emberi léleknek, hogy kiírja, hogy kiöntsön magából mindent. az egyik álmomban karácsony volt, azt hiszem ez volt az első ilyen álom három nappal ezelőtt igen , szóval karácsony volt és odaadtam az ajándékokat. tavaly karácsony, születésnapi, és idei karácsony. és kimentem. és fura érzések kavarogtak bennem. mintha én lennék az aki a szakadék két szélén áll, hogy most ugorjon vagy sem, hogy most jó vagy sem, hogy jót cselekszik-e vagy sem vagy mit kéne mit kéne mit kéne tenni mert én nem tudom már. a végére már nem emlékszem ennek az álomnak. de emlékszem a ruhákra, az ajándékok törtrészére, rá, rájuk, a hangokra, a nevetésekre amik betöltötték a termeket és ahw igen emlékszem, hogy mennyire megöleltem. Őt. Őket.
kicsit most zavar van az avarban, mondanák a profi szójátékosok viccesen, és még talán lehet esetleg, hogy igazuk is lenne.
'- szeretnél újra a legjobb barátom lenni? mindent megbocsájtani , szeretnél megint újra az lenni? '
azt hiszem csak szeretném, hogy .. hogy de végül is másodrészről meg irtóan félek a második első esélytől, ha megkapnám. örülnék neki, persze, hogy örülnék, egyszerűen belevigyorognék a Föld kérgébe, meg lenne a második felem és már nem érezném úgy magam, mint valami feletlen élőhalott.. belül. de félek a második esélytől, mert nehogy megint elrontsam, nehogy megint eltaszitsam magamtől őket egy szar pillanatban mert akkor már örökre vége lenne és jajnenenene. te mitől félsz? a bogaraktól? a sötétségtől? a magasságtól? a kigyóktól? a szegénységtől? a... a szóval mitől félsz? én a második első esélytől, hogy megtudjam tartani. mert tudod, tudod, vannak még olyan emberek (három) , akik elvesztése még nekem is fájna újra és újra és újra. még ha az én hibám is lenne. na akkor még jobban fájna.

tudod, süt a nap. coffee and write a letter. sabbathkor szép az élet ! (=