Nem hiszek az emberekben és amúgy az emberekNEK sem. Ha létezne antinaiv jelző, egyből magamra titulálnám, mert a naivak éppen azért naivak, hogy mindenkinek hisznek, hogy mindenkinek adnak újabb és újabb esélyt. Én nem ilyen vagyok, sőt ha lehet azt mondani, nem is próbálok hinni és bízni az emberekben. Totálisan jól el vagyok a színes, füstős, elvont világomban nevetgélve és mindenkivel kortól és nemtől és stílustól függetlenül beszélgetni és mindenkit meghallgatni és mindent kibeszélni örjöngve vidáman lelkesen bormámorban és egyéb ostoba alkoholos italban úszva vagy épp józanul , mert nem, nem vagyok részeges. Ha ez tűnne fel nektek rögvest, akkor még most leszögezem. Köszönöm.
De magamról senkinek soha, vagyis minden ember mást és mást tud rólam, nem mondok el senkinek ugyanazt. Így jön ki. Nem hazudok, bár tökéletesen tudnám csinálni, még sem teszem, mert már egyszer megkaptam, nem tudok hazudni. Bár ezt is csak egy ember mondta, aki már az első másodpercektől fogva belémlátott. Na mindegy, a lényeg tehát annyi, hogy ő tudta, más nem tudja, hogy pocsékul hazudok, tehát mások mindent bevesznek. Vagy nem. Vagy nem mindenki. De a többség igen.
Az emberek nem ismernek, hiába viselkedem úgy, mint egy nyitott könyv, hogy mindenkivel beszélek, mindenkivel nevetek, mindenkivel jóban vagyok (na jó majdnem), de megvan az a bizonyos fal előttem, ahová senkinek sincs bejárása. Azért néha sikerül, engem is átverve, hogy bejutnak, akkor sokat is jelentenek már a számomra, akkor tényleg Igaziak, de hát a tökéletlenül tökéletes dolgok előbb-utóbb kipurcannak, nem igaz? És általában mi magunk okozzuk az eltűnést, mert nem bírjuk elvielni, amikor megkapjuk a tökéleteset és már nem lesz miért nyavalyogva hisztiznünk. Vicces, nem? Nem. De ez az emberi tulajdonság: ha valami jó, akkor gyorsan tűntessük el, mert fújfújfúj. Pár hónap után meg ott állunk , hogy 'hú bazdmeg, megvolt és már nincs és elszartuk', aztán mehet a sopánkodás, csak már késő. Tehát a tanulság? A szép az élet nevetve és kötötségek nélkül és szabadon nagyon is jó, amíg el nem passzarintjuk úgy, hogy másokat akik igazán bíznak bennünk és úgy ismernek mint sajátmagukat sem (és ritkaritka, hogy valaki ismer minket!) elkúrjuk. Mert az emberek ilyenek, jelen esetben jó magam. De legalább a hibákból tanulunk, nem igaz?  A hibákból , amik még nöni és nöni fognak, mi meg csak állunk a napszemüvegünk mögött nagyon lazán és azt hiszünk mindent kézben tartunk és nincsenek Igazi Értékek, pedig ómájgád mekkorát is tévedünk.

Ez a blog meg kell, mert ezt nem tudja senki és mert a gondtalan - nevetős életet meg kell cáfolni azzal, hogy igen is vannak bennem olyan mondatok és gondolatokat, amik szükségét érzik, hogy ki legyenek mondva. Jelen esetben, leírva. Ha már fél évvel ezelőtt elrontottam azt, aki az én enegdélyem nélkül igazi barát státuszba került és még a falat is áttörte de elbasztam, akkor már ez a blog legyen ahová írok . Hogy miért ? Hogy kívülre az a sokat beszélő, életvidám, lelkes maradjak. Néha mindenkinek kell egy kis idő, pár perc, hogy elővegye a másik énjét belülről;nálam ez lesz az a hely. Skizofrénia ? Baaah nem. Végtére is a horoszkópom sem ikrek, csak szűz-mérlek. Hopp... akkor tán mégis..? : DDDD